A POLITIKAI OLDALAK CSAPDÁJA

Eljuthat-e egy társadalom oda, hogy ki meri jelenteni, hogy nincsen szükség se jobb, se baloldalra?
Létrejöhet-e egy olyan politikai csoportosulás, ami azt mondja az embereknek, hogy nincsen szükség sem baloldalra, sem jobboldalra, és ezt óriási számú szavazó el is hiszi?

A választ a kérdésekre az élet megadta Magyarországon, és még nem is kellett hozzá túl sok idő. Két év alatt a magyar társadalom jelentős része meggyőzhető volt arról, hogy nincsen szükség sem a baloldali, sem a jobboldali értékekre, mert képes volt viszonylag nagy arányban leszavazni egy olyan pártra, ami ezt az egyszerű mondatot tűzte a zászlóra.

A „baloldal” és „jobboldal” eredetileg a francia forradalom idején alakult ki. A radikális változás hívei balra, a hagyományos rend támogatói jobbra ültek. Azóta rengeteg árnyalata lett, és országonként is eltérhet, de vannak tipikus értékkészletek.

Nézzük meg melyek azok a baloldali értékek, amikre a választók azt mondták, hogy nincsen szükség ezekre:

A baloldal központi kérdése általában az egyenlőtlenségek csökkentése.

Erősebb állami szerepvállalás, újraelosztás (progresszív adózás), jóléti állam, erős munkavállalói jogok, szakszervezetek támogatása, közszolgáltatások fejlesztése (oktatás, egészségügy), társadalmi egyenlőség, kisebbségek jogainak hangsúlyozása, szociális érzékenység, befogadás, inkluzivitás, gyakran liberálisabb társadalomkép, a fennálló hierarchiák kritikája, változtatási hajlandóság, nemzetközi együttműködés hangsúlya, hangsúly: szolidaritás, egyenlőség, társadalmi igazságosság, esélyegyenlőség.

A jobboldali értékek, amire a választók azt mondták, hogy nincsen szükség ezekre:

A jobboldal központi kérdése gyakran a rend, stabilitás és hagyomány.

szabadpiac, kisebb állami beavatkozás, alacsonyabb adók, vállalkozások támogatása, magántulajdon hangsúlya, hagyományos intézmények védelme, család és nemzeti identitás hangsúlya, vallási vagy kulturális tradíciók fontossága, rend és biztonság, fokozatos változás, nemzeti szuverenitás hangsúlyozása, erősebb állam bizonyos területeken (pl. rendvédelem), rend, hagyomány, felelősség, patriotizmus, stabilitás.

Talán, ami sok emberben óriási félreértést okoz, amikor a baloldalt azonosítják a kommunizmussal a jobboldalt pedig a nácizmussal. A baloldal nem automatikusan „kommunizmus”. A jobboldal nem automatikusan „szélsőjobb”. A liberalizmus nem azonos a baloldallal. A konzervativizmus nem azonos az autoriter politikával. A legtöbb demokratikus párt valójában vegyes ideológiát képvisel.

A Demokratikus Koalícióra sokan rámondják, hogy „kommunisták”, a FIDESZ-re pedig, hogy „nácik”. Több politikai elemző is egyet ért abban, hogy a Demokratikus Koalíció egy neoliberális globális nagytőke irányította baloldali párt (volt?), a FIDESZ pedig egy nemzeti nagytőke irányított szuverenista jobboldali párt.

A fentebb felsorolt jellegzetességek több-kevésbé illetek az egyik, illetve a másik pártra és én azt mondom ma is, hogy mindkét ideológiára szükség van egy demokráciában. (Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a DK-ra és a FIDESZ-re. Itt ideológiákról beszélek.)

A probléma ott következett be, hogy a választók nem az ideológiájukat tagadták meg egyik oldalon sem, hanem azoknak a képviselőit, a pártokat és benne persze a prominens vezetőit, akik nem tudták egyértelműen és hitelesen képviselni azokat az értékeket, melyek mellé valamikor elvileg felálltak. (és az is igaz, hogy például a FIDESZ jelentős ideológiai átalakuláson ment végbe a liberalizmustól a patriótizmusig az elmúlt évtizedek alatt). Persze, már most hallom a DK és a FIDESZ tábor hangos felháborodását, hogy DEHOGYNEM! az ő pártjuk aztán maximálisan képviselte ezeket, bezzeg a másik tolódott el csak a nácizmus vagy a kommunizmus irányába, szélsőséges esetben azt is mondják, hogy „mindig is azok voltak”. Ezek a viták nem visznek előre.

A szavazók azonban nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy mit jelentenek ezek az értékkészletek. Többnyire ezeket nem is értik, nem is gondolják végig, és ha ugyan nagyon rákényszerítenénk őket egy kérdőívvel arra, hogy nyilatkozzanak bizonyos kérdésekről, akkor azért pontosan be lehetne kategorizálni mindenkit vagy jobbra, vagy balra.

A kutatások azt mutatják, hogy Magyarország mindig is inkább jobboldali beállítottságú volt többségében.

Ebbe a politikai oldalak káoszának csapdájába pedig nagyon egyszerű belépni egy nem alulról, és nem is felülről építkező új formációnak. A TISZA párt (?) megkérdőjelezte azt, hogy ezekre az ideológiákra még szükség van-e egyáltalán, helyette azt mondta, hogy „csak én vagyok! Én vagyok egy jobb Magyarország képe”. Be lehetett mutatni két „leszerepeltetett” politikust, mint Gyurcsányt és Orbánt és a nép erre ugrott is azonnal. A nép pedig a nagy ugrás közben a szakadék felé, nem foglalkozott azzal, hogy honnan is ugrik el, milyen értékeket hagy el.

A baloldali választók elhitték, hogy nem kell befogadás, szolidaritás (mondjuk ebben a magyar társadalom sosem volt erős), társadalmi egyenlőség, szociális érzékenység, progresszív adórendszer, stb… a jobboldali választók pedig feladták azon értékeket, mint hazaszeretet, szuverenizmus, rend, stabilitás, alacsony adók és még sorolhatnánk a többi jellemzőt mindkét oldalról. Pillanat alatt tudták feladni az évtizedek alatt kialakított politikai ideológiájukat egy célért.

A politika ma (még?) nem engedheti meg magának azt, hogy a két oldalról tetszőlegesen kiválogasson (vagy éppen megtagadjon mindent) magának értékeket, mert azok nem véletlenül kerültek a francia forradalomban is a terem két végébe. Ez nem lehet cherry picking.

Nem véletlen az sem, hogy az első nemzetközi sajtótájékoztatón megkérdezték Magyartól, hogy akkor valljon színt már végre, hova helyezné el a TISZA-t a politikai színtéren. Erre nem azt a választ adta természetesen egy külföldi újságírónak, ami elég volt itthon a népnek, hogy „Se Gyurcsány, Se Orbán” „Se baloldal, se jobboldal”. Pontosan elmondta, hogy a TISZA nem baloldali párt, hanem jobboldali, sőt patrióta párt. Mit is mondhatott volna mikor 2024-ben beült az EPP-be Brüsszelben.

Talán nem véletlen hogy az Európai Parlementben sincsen egyelőre olyan pártcsalád, hogy „Se Orbán, Se Gyurcsány”. Vannak klasszikus baloldali értékeket fontosnak tartó pártok (S&D, Renew, Greens, The Left) és vannak jobboldali, patrióta pártok (EPP, Patriots, ECR).

A miniszterelnök úgy is mondhatjuk, hogy teljesen megvezette és átverte azokat a baloldali szavazókat, akik otthagyták a korábban értékként megfogalmazott ideológiai platformot. Az nagyon érdekes és tanulságos a történetben, hogy ezt rengeteg politikus, tanult ember, szakember, közvéleménykutató is megtette gondolkodás nélkül.

A probléma ott volt, hogy a választók közül nagyon kevesen jutottak el oda, hogy az „Orbán takarodj!” felkiáltásnak SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI lesznek, amik jelentősen befolyásolják majd a következő évtizedeket.

A politikai kép teljesen összekuszálódott. Azok a hangok ma, akik azt mondják (Jámbor András, Lendvai Ildikó, stb..) hogy a baloldalra igazából nincs is szükség, teljes szereptévesztésben vannak. Eddig a világ minden országában és a történelem elmúlt időszakaiban szükség volt baloldalra és persze jobboldalra is. Ezt egy messiási mondattal, amit ész nélkül szajkóznak hívek nem lehet eltörölni.

Az a politikai kommunikációs légtornász mutatvány, amit Magyar bemutatott a kampányban, mindenkit ámulatba ejtett és a közösségi média világában, ahol a fodrász és a műkörmös is arról áradozik, hogy milyen klassz lesz, ha légtornász bácsi elzavarja Orbánt, ott nem lehet elvárni azt, hogy a francia forradalom politikai vívmányairól gondolkodjanak emberek.

A döntés most már elrendeltetett, megtörtént. Adott egy totális teljhatalommal rendelkező párt, amelyik ledarálta maga körül mind a baloldalt, mind a jobboldalt. Saját bevallása szerint egy jobboldali patrióta párt. A kampányban tett gesztusok és 260 oldalas „program” azonban igazolja a most beismert állítását a TISZA pártnak. Ők jobboldali politikát fognak folytatni, amibe nem fog beleférni a befogadás, a társadalmi kisebbségi jogok, a szolidaritás, és a szakszervezetek. Nem lesz progresszív adórendszer, amelyik a gazdagabb rétegekre magasabb adókat vetne ki. (a vagyonadó nem ilyen!).

Ebben a politikai káoszban és egy ilyen háttér szavazóbázissal vett át egy zűrzavaros identitású és kommunikációjú párt egy államcsőd szélén álló országot irányításra.

A legmeghökkentőbb számomra még az, hogy a volt baloldali szavazók még továbbra sem ismerték fel ezeket a jeleket eddig, és arra a mondatra sem reagált senki, amiben Magyar megfogalmazta a politikai krédóját. Persze a hibás döntését az ember ritkán ismeri el, és mindig megtalálja azt a jolly joker adumondatot ami ma mindent visz Magyarországon még egy ideig: „Orbán takarodj!” (volt a szempont.) Sokan mondják azt, hogy ők nem Magyarra szavaztak, hanem Orbán ellen. Ez a mondás azonban teljesen értelmezhetetlen. Olyan, mint negatív számból gyököt vonni, vagy nullával osztani. A probléma az, hogy ezt senki nem magyarázta meg a társadalomnak a kampányban, hogy ha a választás kizárólag protest, akkor azt jelenti, hogy mindegy mi jön utána, csak ez ne legyen tovább. 2026-ban pedig ez győzött. Ami nem azt jelenti, hogy nincsen szükség sem baloldalra, sem jobboldalra. Ez egy következmény, amit egy primitív gyűlöletcunami sepert el, ami a NER ellen épült hosszú évek alatt. A felismerés helyett pedig a TISZA szavazótábor önigazolásokba és relativizálásokba menekül.

A TISZA-nak a szavazótábor magja (akiket én TISZA agresszoroknak hívok, Schiffer TISZA táliboknak) pedig, ha az ember megfogalmazza a kritikáit, akkor azokon nem elgondolkodnak, hanem címkéznek és „ölnek”. (esetleg néha relativizálnak). „Miért Orbánnal jobb volt?” „Minek vergődsz, kösz a kétharmadot”. „Megkeseredett DK-s, fidkány”, stb..

El fog jutni ez a társadalom hamarosan oda, hogy el kell gondolkodnia azon, hogy „megérte-e?” Ez nem azt jelenti, hogy Orbánt vagy Gyurcsányt visszasírják majd az emberek, hanem azt, hogy egyre többen jutnak el arra a felismerésre, amit én (és még rajtam kívül néhányan) azóta mondunk amióta Magyar elment a Partizánba interjút adni. Viszont ennek nagyon nagy ára van már most is.