AKKOR MÁR NEM „KELL KLÁRA!”, AVAGY EZ LENNE A „MEGÚJULÁS”?
Mivel a Demokratikus Koalíció azok után, hogy kritikát fogalmaztam meg Dobrev elnökké választása után, kitiltott az oldaláról a volt elnökasszony oldalával egyetemben, nehéz most a DK kapcsán hivatalos forrásokból tájékozódnom, mi történik velük. A napokban azonban szembe jött velem egy vélhetően DK szavazó (hatalmas DK zászló a háttérkép) Facebook bejegyzése, amiben ő is nehezményezi azt, hogy nem igazán lehet a párt honlapján arról tájékozódni, hogy kik a jelöltek és milyen programjaik vannak.
Megnéztem a honlapot én is, még mindig a „Klára kell” szlogen köszön vissza óriási betűkkel, de ez nem meglepő, hiszen valószínűleg a teljes honlapot karbantartó személyzet is a választás másnapján az utcán találta magát.
A borzalmasan nagy választási vereség éjszakáján lemondott Dobrev és a teljes DK elnökség. A pártban tisztújítás kezdődött, hogy júniusban egy teljesen új elnökség álljon fel és az országban magukat választásokon is DK-hoz tartozónak mondott 70 000 fős szavazói bázist újra felépítsék.
Óriási feladat előtt áll ez párt, ami az elmúlt húsz évben valami hihetetlen lejtmenetet produkált. Én arról már többször írtam, hogy engem is milyen személyes és közéleti behatások tántorítottak el attól, hogy rájuk húzzam be a szavazatomat áprilisban. Erre most nem térnék ki jelen írásban, akit esetleg érdekel, vissza tudja keresni itt a Facebook oldalamon.
A Facebook útvesztőinek bejegyzéseit követve találtam egy olyan utalást, hogy Dobrev nem is kíván elindulni újra az elnöki posztért. Erről én hivatalos közleményt nem találtam egyelőre és azt sem tudom, hogy a korábbi elnökségi tagok közül ki hogyan gondolkodik, de talán ez most egyelőre nem is fontos.
A bevezetőben említett DK-s bejegyzésben én tizenegy jelölt nevét találtam meg, és pár kattintás után el tudtam jutni Facebook bejegyzéseikhez is. Nyilván ezek sem a programok, önlétrajzok, motivációs levelek, stb… Talán mégis valamilyen halvány irány fellelhető az egyes jelöltek gondolataiból.
Mielőtt ezekről írnék, fontosnak tartanám kiemelni, hogy én mit várnék az új elnöktől és elnökségtől. Természetesen ennek fényében is fogom elemezni a számomra teljesen ismeretlen jelöltek bejegyzéseit.
Az nem kérdés számomra sem, hogy itt teljesen új alapokra kell helyezni mindent. Szerintem kulcsfontosságú területek:
• Teljesen új, lehetőleg fiatal arcok megjelenése
• A társadalmi gyurcsányfóbia kezelése
• a hitelvesztés helyreállítása
• a jelenlegi TISZA áradat kezelése
• a baloldali szavazók visszacsábítása a TISZA mögül és bemutatása annak, hogy egy patrióta, nemzeti jobboldali formációra adták a voksukat.
• szakemberek meggyőzése, hogy van értelme a baloldali politikának és egy új baloldali programnak.
• A média, a befektetők, a közvéleményt formáló kutatók meggyőzése, hogy van élet a TISZA-n túl is.
• A fiatal korosztály meggyőzése a baloldali értékekről
Csak a szerintem legfontosabbakat soroltam fel, de nyilván még rengeteg pontot fel lehetne írni, amit újra kell gondolni stratégiaalkotási szinten.
Nézzük akkor, hogy a Facebook titkos bugyraiban fellelhető rövid bejegyzések (még egyszer mondom, ezek nem programok!) általánosságban hova helyezik a hangsúlyokat. Két elnökaspiráns programmal találkoztam, és többiek elnökségi, alelnökségi pályázatot nyújtottak be. Én nem fogok neveket írni, mert nem szeretnék senki mellett, vagy ellen kampányolni a tisztújítási folyamatban, itt nem is az egyének a fontosak számomra, hanem egy totális katasztrófa után a gondolkodásmód és a hangsúlyok. Én kívülállóként értékelek.
Az egyik elnökjelölt programjából idézek pár sort:
„…a baloldalnak és az egész demokratikus közösségnek nem egyszerűen új arcokra, hanem új gondolkodásra, új működésre és új politikai kultúrára van szüksége. Olyan politikára, amely nem csak reagál, hanem kezdeményez, közösséget épít és képes újra reményt adni az embereknek. Nem egy távoli, steril kampányban hittem, hanem a személyes jelenlétben, az utcafórumokban, a beszélgetésekben, a helyi ügyekben és az emberek mindennapi problémáinak meghallgatásában.”
Nézzünk a másik elnökjelölt anyagából is egy részletet:
„Hiszem, hogy a megújuláshoz most nem elméletekre és aktatologatásra, hanem bakancsos, utcai politizálásra van szükség! Én nem a parlament kényelméből vagy egy kellemes iroda bőrfoteléből akarom megmondani a tutit.”
A helyesírási hibákon kérem ne akadjunk fenn (pontosan idéztem). Mondjuk egy pártelnöki pályázatban nem biztos, hogy jó előjel.
Nézzünk pár elnökségi/alelnökségi tagjelölt bejegyzéséből is idézeteket:
„Megtanultam, hogy egy párt erejét nem a hangos pillanatok adják, hanem azok az emberek, akik nap mint nap ott vannak, szerveznek, meghallgatnak, összetartanak közösségeket és akkor sem adják fel, amikor nehéz időszak következik.”
„Hiszek abban, hogy a DK csak akkor lehet újra meghatározó politikai erő, ha kilép a megszokott ellenzéki szerepből, és saját politikai valóságot épít.”
„Aki kikerült a magyar parlamentből, még soha nem került vissza – tehát olyasmit kell megpróbálnunk, ami másnak eddig nem sikerült. Azt gondolom, errefelé nagyon keskeny út vezet.”
Amit én itt láttam az siralmas és egyben nagyon fájdalmas.
Én egyetlen egy helyen sem találkoztam azzal a „megújuláson” kívül, amiket fentebb felsoroltam. Hogyan akar szembenézni a párt a múltjával? Hogyan tervezi visszaállítani a hitelvesztést? Egyáltalán látja-e bárki azt, hogy itt óriási hitelvesztés történt a szavazói bázisukban? Nem sorolom fel újra azokat a pontokat amiket korábban leírtam, de sajnos azon túl, hogy meg kell újulni és fiatalokat megtalálni és közösségeket építeni én nem találkoztam egyetlen forradalmi új gondolattal sem. Elkeseredetten olvasgattam ezen képviselők bejegyzéseit is arról, hogy milyen módon ültek fel sokszor ők is arra a hullámra, hogy az Orbán kormány bűneit soroló új miniszterelnöknek milyen igaza van és az Orbán rendszer milyen borzasztó volt. Az új kormánystruktúra milyen nagyszerű és még sorolhatnám azokat a politikailag teljesen abnormális bejegyzéseket olyan képviselőktől, akik elvileg a jelenlegi parlamenti többségtől szeretnék magukat megkülönböztetni.
Ha Dobrev sem indul el, (egy Klára kell! szlogenre felépített kampány után), hogy lehet egy olyan pártban bízni, ahol „Klára SEM kell!”
Vajon az új elnökség hogyan tervezi kezelni azokat a szavazókat, akik Dobrevben hittek és bíztak? Az ő szaktudásában, nyelvtudásában, EP tapasztalatában. Én tényleg nem akarok megsérteni senkit az indulók közül, de nincsenek egy súlycsoportban Dobrevvel. Ezzel most én nem azért kampányolok, hogy „Klára kell”, sőt, hanem látok egy olyan veszélyt a jövőben, ha egy politikában jártas, képzett ember sem tudta sikerre vinni a történetet (sőt valljuk be óriási bukás lett) akkor a mostani jelöltek milyen eséllyel indulnak ezen a pályán?