EZ NEM RENDSZERVÁLTÁS. EZ PROTEST.
Jogosan merülhet fel önökben a kérdés, hogy miért nem adok bizalmat az új kormánynak? Miért írok szinte naponta olyan bejegyzéseket, amik nem segítik a nemzet kilábalását a bajból? Miért nem örülök annak, hogy vége van egy sötét kornak?
Tapasztalataim szerint a társadalom nagyon nagy része nem, vagy minimálisan foglalkozik a politikával a mindennapjaiban. Tudom ennek az állításnak már rögtön ellentmond az, hogy az eddig 69-70% -os részvételi arányra majd +10%-ot vert rá a 2026-os részvétel. Gondolhatnák sokan, hogy ez automatikusan jelenti, azt, hogy végre az emberek elkezdtek foglalkozni azzal, ami nem csak a múlt és jelen, hanem a jövő is.
Erre eddig nem volt semmilyen kutatás, és tudomásom szerint senki kezdte még kutatni annak az okát, hogy a társadalom most miért mozdult meg. Hogyan tudott a magyar politika még +10% szavazót behozni a választásra, akik gyakorlatilag kivétel nélkül a NER ellen szavaztak. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor hamar felismerhetjük, hogy a FIDESZ veszített némileg a szavazótáborából nem jelentősen. A fölényes győzelmet a TISZA-nak a PROTEST szavazatok hozták meg, akik egyrészt a 2022-es baloldali kudarcként elkeseredésükben egy reményt láttak (ez a bázis nagyon hamar összeállt, és ezt tudta Magyar is – csak egy pontos szlogent kellett mondani ehhez: „Se Orbán, Se Gyurcsány, Se óbaloldal”, ami ennek a tömegnek tetszett. Nyilván voltak olyan „kallódó” jobboldali szavazók is, akiknek a Mi Hazánk túl radikális volt, és a FIDESZ eltolódása sem tetszett a szélsőjobboldalra és ők is a TISZA-nál találtak otthonra.
Azonban a TISZA győzelmét azok a választók biztosították be, akik eddig soha nem foglalkoztak a politikával, csak most a platós propagandának köszönhetően PROTEST szavazókká váltak. Ez az a +10%, akik örömmel nyugtázzák a győzelmüket és azt, hogy jó helyre álltak, de gyakorlatilag fogalmuk sincsen arról, hogy MI MELLETT szavaztak. Április 13-án ez a 10% már újra nem politizál, nem érdeklődik a közélet iránt. Az online közösség tér ezekből a szavazókból még a felszínen tart azonban sokakat, de nem azért mert értenék, hogy mi körvonalazódik a következő négy évre, hanem azért mert amúgy is „fent vannak a Facebook” -on, mert műkörmös szalont visznek, kozmetikai vállalkozást, életmód tanácsadást stb..
Ezek a PROTEST szavazók nem azért védik a TISZA és a messiásúr minden intézkedését, mert pontosan látnák és értenék azt, hogy mi miért történik, hanem nagyon egyszerű választási és döntési emberi pszichológia áll a háttérben: „A döntésemet meg kell védenem. Én jól döntöttem.” A másik pedig rosszul. Ezek a TISZA szavazók nem tudnak érvelni azon túl, hogy bohócfejeket rajzolnak (ezt jól megtanulták messiásúrtól) és felcímkéznek mindenkit, aki kicsit is megkérdőjelezi a „rendszerváltást”.
Mivel a „rendszerváltás” nekik azt jelenti, hogy „Orbán takarodj”, amiben végeredményképpen sikeresek voltak, ezért ők magukat rendszerváltóknak tarthatják. A messianista narratíva május 9-én (győzelem napja egyébként) , a rendszerváltó ünnepen, amikor a messiás fejére helyezik a koronát azt érezhetik, hogy ők rendszert váltottak. Azért én ezzel óvatosan bánnék, mert újra abba a csapdába esnek ezek az emberek, hogy egy megtörtént eseményből következtetnek és erősítenek egy REMÉNY-t, hogy az „Orbán takarodj” egyben rendszert is vált. El kell keserítenem őket ez NEM így van. Rendszert ez az ország egyszer váltott eddig 1989-ben, amikor mindenki aggódó arckifejezéssel várta azt, hogy mi lesz akkor, amikor elmennek az oroszok és itt több pártból pluralista és demokratikus alapon lehet majd választani. Orbán és a NER parlamentből való kiűzése nem rendszerváltás.
Én – és még szerintem azért elég sokan ahogy figyelem az online és offline megszólalásokat – azért nem támogatom és két éve vagyok a TISZA ellen, mert én más megközelítésből foglalkozom a közélettel és a politikával. Én nem vagyok PROTEST szavazó!
Gondolkodó szavazó vagyok, akinek vagy egy elég erős ideológiai meggyőződése, hogy milyen fontos pontok mellett képzeli el a jövőjét és az ország jövőjét. (erről a rögzített posztban írtam, hogy melyek ezek, olvassák el.)
Úgy láttam és látom, hogy a PROTEST szavazók, akiknek csak annyi a politikai küldetésük, hogy „Orbán takarodj”, és másnap visszamennek a kis vállalkozásukhoz és mindennapjaikhoz, akkor én ezzel a szavazói bázissal nem tudok azonosulni és a politikai szemléletünk teljesen eltér. Emiatt nyilván más nézőpontból is vizsgáljuk a „sikereket.” Amíg ennek a választói csoportnak a TISZA „elsöprő győzelme” egy hatalmas „rendszerváltó cselekedet”, nekem ez „a nemzet tragédiája”. Ebből persze azt a következtetést vonják le elég primitív és egyszerű módon, hogy akkor én NER-es vagyok, és persze jön a relativizálás, hogy „miért a FIDESZ alatt jobb volt? Azt akarod, hogy transzneműként a fekete autó vigyen el Szibériába?”
Ezek a kérdések és címkék továbbra is azt a szakadékot mutatja köztem és a PROTEST szavazók között, hogy én komplexebben vizsgáltam az „Orbán takarodj” kérdést, és a jövőben is ezt fogom tenni. Nekem sosem volt elég az ha Orbánt leváltják, mert én mindig is tisztában voltam azzal, hogy ettől még nem lesz rendszerváltás és én többet akartam.
Persze most a PROTEST szavazók bohóc és röhögős fejjel illethetik ezt a posztot is és utána írhatják, hogy „hiába vergődsz FIDESZ-es nyanya” (köszönöm úgy látszik akkor jól sikerült a tranzícióm, nagyon kedvesek), mert „mi vagyunk többségben”.
Igen ez teljesen természetes, és a világon ez mindenhol így van. Kevesebb szerintem az a szavazó, akik politikai meggyőződésből, érvekkel és tudatosan keresik a saját politikai hazájukat, mint azok, akik csak egyszerűen valamit NEM AKARNAK.
Utóbbi mindig egyszerűbb és könnyebb út, ott csak egyre kell figyelni, hogy kitartsanak amellett, hogy ők jól döntöttek még esetleg akkor is, ha a jövő nem ezt fogja igazolni.
Legyen szép napjuk, na megyek, és meggyújtom az 54. gyertyát.