ORBÁN, A NAGY HO-HO-HORGÁSZ?
Orbán továbbra sem foglalkozik azzal láthatóan, hogy azt elemezze, miért veszített a FIDESZ. Minek is foglalkozna, hiszen tudja pontosan, és azzal is tisztában van, hogy nem akar változtatni semmit. Ezt egyértelművé is tette azoknak, akik nem itt éltek az elmúlt két évtizedben és abban reménykedtek, hogy a NER vezére majd hamut fog szórni a fejére és belátja, hogy milyen hibás kül – bel és nemzetgazdasági politikát követett. Akik folyamatosan azt várják, hogy Orbán a homlokára csapjon és meaculpázzon folyamatosan, annak fogalma sincsen a magyar politikai viszonyokról.
Tusványos legfontosabb üzenete az volt, hogy Orbán tudatosan eltolta a hangsúlyt a „miért veszítettünk?” kérdéséről a „veszélyben van a szabadság!” felszólításra.
Ez politikailag nagyon fontos változás és üzenet, mert ha a Fidesz elfogadná, hogy elsősorban saját kormányzásának hibái miatt veszített, abból személyi, szervezeti és ideológiai változtatási igény is következne, amit ők nem akarnak megtenni.
Az „ellenállás” nem a múltról szól, hanem a jövőről.
Az természetesen számomra a legnagyobb kérdés, hogy a NER szökevény cirkuszigazgató műsorát továbbra is nagy rajongással és párás szemmel figyelő tömeg a cirkuszi sátor nézőterén meghallja-e egyáltalán, hogy mi folyik a manézson kívül? Mint éhes kutyák keringenek most a sátor körül „ellenállást” szervezve a NER vezetői, kicsit távolabb, még mindig a manézson kívül pedig kis csoportok susmorognak arról, hogyan is lehetne visszajutni a reflektorfény közepére.
Orbán tusványosi mondandójának lényege egy ellenállási mozgalom elindítása és megszervezése. Ha arra gondolunk, hogy az elmúlt tizenhat évben a FIDESZ négy választás tudott nyerni, akkor mindenképpen jól gondolkodik Orbán akkor, amikor megpörgeti a rulettkereket és várja azt, hogy bejöjjön a számítása.
Az elképzelése pedig hihetetlen egyszerűnek tűnik első látásra. Teljesen mindegy mennyi az annyi (10%-15%-20% vagy több), de nyilván mindig is marad egy FIDESZ szavazó mag, akik nem is pártra, hanem magára Orbánra szavaztak eddig.
Kitérő: A Demokratikus Koalíciónak is van nagyon hasonlóan egy szavazóbázisa, akik elsősorban Gyurcsány, aztán talán még Dobrevre tudtak szavazni, de az már bennem kérdés, hogy Varju ezt a személy iránti elköteleződést tudja-e vinni tovább.
Gyurcsány sem mondott le és Orbán sem mond le most.
A két helyzet azonban kívülről szemlélve egyelőre más dinamikát mutat. Amíg Gyurcsány nem igazán találta a „gyurcsányfóbia” ellenszerét, úgy Orbán egy pillanatra sem bizonytalanodik el, hanem még nagyobb sebességre kapcsol és valahogy egyelőre az „orbánfóbia” vírus sem terjed olyan gyorsan, mint előző variánsa, mert kivár a tömeg, mikor kerül rács mögé az ember. (szerintem soha)
Az ellenállási mozgalom első alapkövét pedig Orbán-Dúró-Schiffer együtt tette le Tusványoson, ez pedig újra a szuverén magyar nemzetállam lesz. A „nemzeti minimum” kártyát újra előhúzza Orbán és ehhez nagyon gyorsan talált szövetségest mindkét szélső oldalon. A következő lépés nyilván az lesz, hogy be kell mutatni a választóknak azt, hogy a TISZA miért nem képviseli a nemzetet, és a politikai ideológiájában valóban zavaros TISZA-ra ez nagyon hamar bizonyítható lesz. Sorban előhúzza a triumvirátus azokat a „bizonyítékokat”, melyek megmutatják az igazukat. Utána persze már csak újra azt kell mondani, hogy a „haza nem lehet ellenzékben” és aki nem követi az új nemzeti irányvonalat, az nem is magyar, nem is hazafi. Ez képletesen olyan, mintha Orbán kívülről megragadná a cirkuszi manézst és kifordítaná azt és megrázná erősen. Egy pillanat alatt ő kerülne belülre, akik pedig bent vannak hirtelen kívül találnák magukat.
Orbán arra számít, hogy a TISZA egyre többet fog hibázni és egyre több gazdasági és ezzel politikai hibát is követ el. Nem lesz elszámoltatás, nem lesz gazdasági növekedés, nem fognak csökkeni a kórházi várólisták és még hosszan sorolhatnánk ezeket a nyilvánvaló előre prognosztizálható kudarcokat. Neki pedig már csak annyi a dolga, hogy a manézs nézőteréről kiszédült választópolgárokat, mint a nagy ho-ho horgász kihalássza kis hálójával.
Érteni vélem Orbán stratégiáját és szerintem – sajnos – egy működőképes verzió lehet, mivel a magyar ember nacionalista és a „nemzet” Csurka óta egy erős hívószó. A végén már csak az a kérdés marad, hogy a „nemzeti harcból” önmagát örökké távol tartó baloldal mit tud majd kezdeni ezzel a helyzettel és hogyan tud Varju a „Ki az őszintébb nemzeti?” harcban állást foglalni, vagy lesz-e akkora ereje bárkinek a baloldalon, aki ennek a nacionalista, nemzetközpontú társadalomnak meg tudja magyarázni, hogy alternatív lehetőségként forduljanak inkább az Európai Egyesült Államok felé. Őszintén, én ekkora erőt sem Varjuban, sem a Demokratikus Koalícióban nem látok. Magyarország a következő években a nemzeti harc terepe lesz.