MAGYAR PÜNKÖSDJE
Pünkösd. A Biblia szerint ezen a napon szállt le a Szentlélek Jézus tanítványaihoz Jeruzsálemben. A tanítványok addig féltek és rejtőzködtek, de a Szentlélek erejével bátran kezdtek beszélni és tanítani.
A tanítványok 16 évig féltek és rejtőzködtek. Senki nem mert kiállni a nemzetbiztonsági szolgálatokból, a köztévéből, az alkotmánybírókból, a gyermeknevelő intézetekből, a kórházakból, az iskolákból, a civilszervezetekből. Most azonban, amikor április 12-én eljött közénk a megváltónk, hirtelen elkezdtek beszélni és tanítani a nép minden tájáról.
Mindenki fellélegzett és leírta, elmondta, követelte, benyújtotta, elénekelte a REMÉNYÉT.
A biblia szerint a tanítványok reménykedtek és vártak. Nem tudták mi fog történni. Jézus a mennybemenetele előtt megígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket, és azt kérte, maradjanak Jeruzsálemben. Ők hittek Jézusnak, de a leírásokból látszik, hogy közben még sok bennük a félelem, bizonytalanság és értetlenség.
Bennem is rengeteg a félelem, a bizonytalanság és főleg az értetlenség. A tanítványok lelkiállapotát a hit, a remény, a bizonytalanság, a várakozás, és a félelem keverékeként írhatnánk le.
A magyar társadalom egy jelentős részére ugyanez a lelkiállapot most igaz lehet. Senki nem tudja ma megmondani, hogy a hit mikor válhat bizonyossággá, a remény mikor változhat valósággá, a bizonytalanság mikor alakulhat át magabiztossággá, a várakozás pedig megtörtént tényre, a félelem pedig a jövőtől mikor válthat már át végre örömmé és felszabadultsággá.
Jézus azt ígérte a tanítványoknak, hogy a Szentlélekkel a tanítványok erőt kapnak, A Szentlélek tanítani fogja őket, emlékezteti őket Jézus szavára, vezeti a tanítványokat, és bátorságot ad nekik.
A magyar társadalomra az elmúlt évtizedek hányatott sorsa után nagyon ráférne az erő, a tanítás és a bátorság, és nem utolsó sorban az, hogy vezesse őket végre egy olyan ember, aki asszertívan tud kommunikálni, érzékeny a társadalom minden csoportjára, felemeli és segíti a szegényeket, megszünteti a társadalmi különbségeket és egy általános jólétet biztosít minden embernek.
A választások óta 40 nap telt el, pünkösd 50 nappal van húsvét után. A kormány mondjuk úgy össze lett lapátolva viszonylag gyorsan, az nagyon egyértelműen látszik, meddig volt megtervezve a kormány előre nagyjából: az Orbán Anita, Kármán András, Ruszin-Szendi, Kapitány, Ruff, Gajdos vonalig volt meg talán a csapat, de a Vitézy, Lannert, Lőrincz Viktóra, Kátai-Németh csapat nem tudom mennyire előre eltervezett lépés volt. Végül is mindegy, a valóban rekordgyors kormányalakítás reméljük megfelelően átgondolt döntések sorozatára épült.
A Szentlélek kiáradása után nagyon látványos változás történt a tanítványokkal és a körülöttük lévő közösséggel egyaránt. Péter beszédet mondott a tömegnek Jézus életéről, haláláról, feltámadásáról, és arról, hogy Isten küldte őt. Ez az első nagy keresztény prédikációnak számít.
A „mi Péterünk” elég sok prédikációt tartott már az elmúlt két évben. Beszélt annyi minden szépről és jóról, hogy csak az olyan bolond ember nem érthette a szavát, mint én. Én voltam hitetlen Tamás ez idő alatt. Jézus azt mondta Tamásnak, hogy „ne légy hitetlen, legyél hívő”. Tamás egy olyan apostol volt, aki őszintén bizonyosságot keresett.
Én is bizonyosságot keresek és nagyon szigorúan számon fogok kérni, mert én az életben is azt teszem mindenkivel. Én nem szeretem, ha átvernek. Sokszor és sokan tették már meg az életben, de ezeket nem tudom megbocsátani. A mi megváltónk, pedig 260 oldalon keresztül ígért és több alkalommal, hangosan beszélt. Még teherautó platókról is, aztán később, ahogy jöttek a NER oligarcha pénzek úgy nagyobb színpadokról is.
Ne tagadja le senki, még a legelvakultabb TISZA szavazó sem, hogy várakozással és reménnyel teli napokat él meg immár több, mint két éve. Én nem várok semmit és reményem sincsen semmiben. Én a bizonyosságot szeretem, amikor az ígéretek és tettek találkoznak, azok logikus és érthető módon kapcsolódnak egymáshoz, és nem csak a nép egyszerű gyermekeit megvezető csodákat bemutató látványszínházat néz mindenki. Engem a látványszínház nem érdekel, amíg ez megy, addig kimegyek a büfébe kávézni. (nem is kell kiküldeni.) Én arra figyelek, hogy mennyi pénz jön haza az EU-ból és annak mi lesz az ára. Mit kell ezért tenni és kinek. Hogyan osztják szét azt a pénzt, ami esetleg hazajön. Elindul-e a romák felzárkóztatása, lesz-e változás az egészségügyben, az oktatásban olyan, amit én is elképzelek és szeretnék. Hallhatom-e Dobrev Klárát a köztévén vagy Thürmer Gyulát. Átalakítják-e a parlamenten kívül maradt pártok egyetértésével és bevonásával (ahogy azt ígérték) a választási rendszert? A kérdések és ígéretek sora pedig vég nélkül folytatható. A legnagyobb problémája messiásúrnak ott lesz, hogy sokat ígért, az ígéreteket pedig mindig számon lehet kérni. A számonkérés ideje pedig nagyon hamar el fog jönni.