MESSIÁSÚR ÍGÉR, A HIÁNY RÖHÖG.

A TISZA az orbáni adódemagógiáját tovább szélesíti majd a tervek szerint az alacsonyabb kereseteknél biztosított 9%-os adókulccsal. (500 milliárd /év) A nyugdíjrendszert nem alakítja át, de a minimálnyugdíj szintet felzárkóztatja. (200 milliárd / év) Az egészséges élelmiszerekre és gyógyszerekre bevezeti a kedvezményes ÁFA-t. A vasutas Vitézynek odaadja a 2 000 milliárdot/év, az egészségügynek szintén kb. évente 2 000 milliárdra lesz szüksége, Karácsonynak évente 700 milliárdot. Az oktatást átalakítja kb. 1 000 milliárdból évente és a szociális háló erősítésére még ki tudja mennyi pénzt fog elígérni. Ja és persze közben felkészül az ország az euró bevezetésére is.

Nyilván még rengeteg kisebb-nagyobb kiadás van egy költségvetésben, de mondjuk úgy, hogy ezek a nagyobb ígéretek egyelőre. Ha összeadjuk, akkor ez kb. 6 000 milliárd forintot jelent.

A napokban jelentette be a KSH, hogy ebben az évben a hiány 3 800 milliárd forint, és az éves hiánycél 90%-a felett vagyunk már májusban.

Ez van az egyik serpenyőben. A másik oldalra kellene bepakolni a bevételeket. Mivel az SZJA rendszerhez nem nyúl hozzá úgy, hogy az bevételt generáljon, így abból nem is lehet számítani egy forint többletre sem.

Elhintette a vagyonadó bevezetését is, mint bevételi forrás. Itt azért érdemes megállni egy pillanatra. Egyelőre én azt nem tudom elképzelni, hogy például Lőrinc 1 500 milliárdra saccolt vagyonát hogyan lehetne elvenni, illetve egyáltalán megadóztatni? Készül egy Lex-Lőrinc törvény? Ugyanis rajta kívül persze még van pár NER tolvaj aki meggazdagodott, de ebből nem lehet egy államot fenntartani rendszeresen, évente! Lőrinctől ha még a szerszámostáskáját is elvesszük, akkor lesz EGYSZER 1 500 milliárd forintunk. És? Mire megy ezzel az ország? Emlékezzünk, hogy Orbánék elvették a 3 000 milliárdos magánnyugdíj kasszát is, ami átmenetileg csökkentette ugyan a hiányt pár százalékkal, de ma már ki emlékszik erre? Mint csepp a tengerben.

Ugyanis szét kell választani a fejlesztést, a beruházást, és a működtetést. Lehet persze stadionokat építeni minden faluba, de azokat utána éveken keresztül rentábilisan fenntartani ahhoz már működő gazdaságpolitika kell. Ami növekedésen alapul.

Lehet persze reménykedni, hogy valamennyi EU-s pénz végre hazajön. Valószínűleg fog is jönni, de ezeket projektekre lehet allokálni. Ezekből nem lehet működtetést biztosítani. Ettől nem lesz Kati néninek, a pedagógusnak bérelemelése évente a vidéki kis iskolában.

Természetesen a ma a Kossuth téren koronázó tömeg nagy többsége ezeket kérdéseket nem is érti, ha esetleg még is belegondol, akkor majd megvonja a vállát, hogy „majd lesz valahogy, BÍZUNK BENNE!”. Vagy jön a legkiábrándítóbb válasz: „ Orbánnál csak jobb lehet!”. Ezek a válaszok mind azt mutatják, hogy a TISZA agresszorok szavazatai egy olyan alaptalan reményre építkeztek, amiket a számokkal egyszerűen nem lehet alátámasztani. Amikor pedig én folyton „messiásúr” kifejezést használom az pontosan nagyon jól leírja ezt a helyzetet. A magyar társadalom kapott rengeteg ígéretet. Ígéretből tele van padlás, konkrét számokat is már követelnek az új miniszterek, hogy nekik mennyi pénz kellene a kalapból. Karácsony még azt sem tudja, hogy akkor most kormánypárti vagy ellenzéki lesz, de óriási lendülettel állt ki és lépett hátra (neki ebben nagy gyakorlata van) a TISZA érdekében.

Ez a helyzet sokkal inkább egy cirkuszi komédiára hasonlít, mint egy óriási bajban lévő országra. Persze messiásúr az ígéreteit majd elkezdik felvizezni hamarosan, mert már ő is látja, hogy ezek betarthatatlanok lesznek. Most jönnek a következő érvek a tábor felé, akiknek a karneváli hangulata a mai koronázás után gyorsan fog csökkeni:

Nem gondoltuk, hogy ennyi csontvázat kell elkapnunk a szekrényből kiesve

Az elmúlt évtizedek (!) – Gyurcsány-Orbán – tönkretették az országot, innen nehéz az építkezés

Senki nem mondta, hogy minden beígért intézkedés azonnal megtörténik.

És majd még biztos lesznek nagyon új, Facebook kompatibilis párás szemű rajongóknak küldött üzenetek. A remény könnyeit azonban a türelmetlenség és a nehézségek hamar szárítják majd fel, és ebből a helyzetből egyetlen nyertes adódik sajnos a Mi Hazánk.

Én még azon sem csodálkoznék, ha a TISZA nagy lendülete nem tartana ki a következő négy évre.