DARÁZSFÉSZEK

Talán a méhészeken kívül nem nagyon van olyan ember, aki szeret darázsfészekbe nyúlni, pláne azok nem, akik tudják, hogy allergiások a méhcsípésre. Tisztán látszik a választások után kezd elfogyni az LMBTQ civilszervezetek türelme a NER szökevény cirkuszigazgató által vezetett manézs iránt és sorban jelennek meg a petíciók, a sürgető felhívások, hogy a NER tizenhat éve utáni jogtiprásokkal kezdeni kellene már valamit.

Az érintettektől való hiteles (?) történetek begyűjtése és tálalása a kormány felé nem tudom mennyire lehet átütő stratégia, pláne, úgy, hogy alapvetően hibás a koncepciójuk, mert a transzneműek esetében NEM a §33-as eltörlése fogja visszaállítani nekünk a jogi tranzíció lehetőségét, mivel az Alaptörvény felül ír minden egyéb ide vonatkozó rendelkezést, ezért ma már felesleges korábbi salátatörvény visszavonását követelni, mivel az még semmit az ég világon nem oldana meg.

Az most már egyértelműen látszik, hogy a kormánynak az Alaptörvény csak azokon a helyeken csípi a szemét, ahol bele lehet rúgni a korábbi FIDESZ-es kormányba. Miután az LMBTQ civilszervezetek is támogattak egy olyan viccparádét, amelyik sem nem progresszív, sem nem liberális, sem nem baloldali és egy hangot sem szóltak az LMBTQ jogokról a kampányban és azóta sem, így most felmerül a kérdés, hogy ezt most valóban komolyan gondolják?

Azt még senki nem tudta nekem megmagyarázni, hogy ezek a civilszervezetek miért álltak egy ilyen párt mögé, ahelyett, hogy hivatalból támogatták volna a Demokratikus Koalíciót, akik ugyan nem voltak soha teljesen következetesek a kérdésben, de legalább sokkal egyértelműbben foglaltak állást, mint a TISZA.

Az LMBTQ jogok kérdése nem elsősorban csak azért darázsfészek, mert megosztja a társadalmat – annak ellenére is, hogy a civilszervezetek által felkért kutatóintézetek szerint nagyon jó irányba halad a társadalom az elfogadás terén, de engem ez leginkább arra emlékeztet amikor a DK magának 6-8%-ot mért, amikor éppen az 1%-ot átugrották. – hanem mert nem ennyire kérdés, hogy eltörölnek-e egy orbáni szabályozást vagy nem.

Nem tudom elképzelni, hogy a TISZA mit tudna például azzal kezdeni, hogy egy esetleges transznemű jogi tranzíció engedélyezése után, a szélsőjobb és a feministák többsége olyan egészpályás letámadást indítana, ami nők jogainak megvédéséről szólna, hogy ahhoz képest egy darázsfészekbe való tenyerelés csak felüdülés lenne. „Le vannak szarva” – hallom már a hangos, agresszív aktivisták hangját. Ez azonban nem így működik. Ha egy ilyen megengedő törvényalkotás jönne létre (ami persze messze nem lenne elég, mert akkor a folyamatot is szabályozni kellene, hogy ki változtathat nemet és mi alapján, amiben szerintem még a szakemberek között sincsen egyetértés, és Európában is többféle szabályozás működik), akkor ezzel egy időben a társadalmi együttélés további területeinek is a szabályozása elengedhetetlenné válik. Például a NŐK40 vonatkozik-e a transznemű nőkre, ha igen, milyen feltételekkel, hogyan, a magyar hivatásos sportéletben a transznemű nők hogyan szerepelhetnek, stb… Persze azt is lehet mondani, hogy ezeket majd szabályozzák később, de ez nem hogy megoldaná a társadalmi feszültségeket és az el nem fogadást, hanem pont erősítené azt és gyakorlatilag hiába lenne lehetőség hivatalos nemváltásra, sok embernek az élete továbbra is élhetetlen maradna, vagy problémákkal küzdene, talán sokkal jelentősebbekkel, mint most. Mielőtt megint a „nagytudású” közösség félreérti szándékosan a szavaimat, nem arról írok, hogy akkor inkább nem kell semmi, hanem ez a kérdés sokkal összetettebb annál, mint petíciókat írogatnak és „hiteles” történeteket visznek a kormány elé.

Persze ezek nem megoldhatatlan kérdések, de én nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarországon lenne jelenleg egy párt is a parlamenten belül és kívül amelyik olyan LMBTQ jogi szabadságban gondolkodna, mint Málta vagy Spanyolország.

Az pedig mindenképpen elgondolkodtató talán Vatikánnak és a keresztény közösségnek is itthon, hogy ezek az országok semmiképpen nem nevezhetők olyan országoknak, ahol a társadalom többségében ne lenne hívő, keresztény. Ha összevetnénk a magyar és spanyol társadalom kereszténységbe vetett bizalmát, hitét, akkor talán a spanyolok még mindig előrébb járnak azzal együtt is, hogy jelenleg kétmillió engedély nélküli bevándorló él az országban.

Az egész jogi küzdelme a közösségnek pedig önmagában hordoz egy óriási paradoxont, ugyanis az LMBTQ közösségnél megosztottabb és ha részleteit nézzük különböző problémákkal küzdő közösség nem nagyon létezik. Gyakorlatilag a betűk közötti jogi harcban nagyon kevés közös pont létezik, ezért elég ritkán működik is a közös összefogás és egymás támogatása.

Egy meleg férfi például mit foglalkozzon azzal, hogy egy született férfi, aki női identitással él, most megkapja-e a lehetőséget nemének átírására az államtól vagy nem. Ugyanígy a leszbikus nők sem tudnak a helyzettel nagyon mit kezdeni, és persze feminista vérmérsékletüktől függően tudnak befogadók vagy akár szélsőségesen elutasítók, sőt gyűlölködők lenni. Azt sem értem, hogy az interszex emberek hogyan keverednek már ebbe az egészbe bele, akiknek aztán végleg semmi közük ahhoz, hogy kinek milyen a szexualitása és a nemi identitása. Nekik egy orvosi, genetikai és/vagy endokrinológiai szindrómájuk van, aminek semmi köze a többi betűhöz. Ezek a példák csak azt mutatják, hogy ez a közösség akar egységesen jogokért küzdeni, amikor saját maga sem egységes, sőt nagyon sok területen egymás ellen vannak és semmiben nem segítik egymást.

Az a helyzet kedves közösség és LMBTQ civilszervezetek, hogy szerintem a TISZA-ban nagyon rossz lóra tettetek, mert én nagyon meg lennék lepődve, ha itt az elkövetkezendő egy-két évben utolérnénk Máltát vagy Spanyolországot. A kis lépések pedig nem biztos, hogy nem válnak kontraproduktívvá, ahogy azt korábban leírtam.

Egy részletes, átfogó programot kellene kidolgozni szerintem a közösségeken belül is, egymástól függetlenül és megvizsgálni azokat a kapcsolódó társadalmi területeket is, melyeket újra kell szabályozni. Ez hihetetlen nagy munka lenne, szerintem simán egy államtitkárságot is el tudna tartani a következő egy-két évben, de én erre egyelőre még kommunikációs nyitottságot sem látok.

Nehéz menet lesz mindenkinek, a darazsak pedig figyelmeztetően ott donganak a fészek körül.

Vajon ki mer belenyúlni és hogyan?