WOKE – AMI TÖNKRETETTE A BALOLDALT?

Woke – Egy szó, amit ma már ahány embert megkérdezel, annyiféleképpen kezd el magyarázni és különféle jelentőséget ad a szónak pártideológiák szerint. Eredetileg társadalmi és faji igazságtalanságok iránti társadalmi éberséget jelentett Amerikában, később progresszív identitáspolitikát, manapság pedig elsősorban a jobboldali kritikusok gyakran egy kalap alá veszik vele a genderkérdéseket, a nyelvi érzékenységet, a kvótákat, a kulturális kisajátítást, a kritikai fajelméletet, az eltörléskultúrát és az LMBTQ-jogokat. A szó ma már egy vitatott kulturális címkévé vált sokkal nagyobb politikai felhanggal, mint talán kellene.

A hagyományos szociáldemokrata és munkáspártok hanyatlása már az 1980-as–1990-es évektől látható volt. Egy összehasonlító kutatás szerint a mainstream baloldali pártok támogatottsága az 1990-es évektől lényegében minden liberális demokráciában csökkent. A munkásszavazók egy része a radikális jobboldalhoz, más része a radikális baloldalhoz vagy a távolmaradók közé került.

Talán a legfeltűnőbb változás, amit ritkán vesznek észre, hogy a korábbi gazdasági szempontokból megfogalmazott osztályharc helyére bekúszott a kulturális identitáspolitika a mindennapi közbeszédbe.

Korábban a munkásosztály olyan hívószavakat tűzött a zászlóra, mint bérszakadék, munkás-tőkés ellentét és kiszolgáltatottság, ma pedig olyan szavak keringenek a nagyvállalatokban, mint megfelelő névmások használata, történelmi felelősség, kisebbségek tapasztalatai és hiteles megnyilvánulásai. Fontos a hangsúlyeltolódás, hiszen korábban a gazdasági osztályharcról szólt minden, ma pedig egy morális rangsorról szól a vita. Egyenrangúak-e a kisebbségek, megkapja-e minden ember az azonos jogokat.

A munkásokat korában sem zavarta, ha a baloldal megvédte a kisebbségeket. Az zavarta, hogy közben egyre kevésbé érezte az, hogy baloldal őt is megvédi. A nemi identitás, a szexuális orientáció, a fegyverek, a faji egyenlőtlenség és a bevándorlás erősen megosztotta a demokrata és republikánus szavazókat 2024-ben. Talán a legfigyelmeztetőbb jelzés az lehet, hogy a fekete és bevándorló szavazók között is erős jobbratolódás volt mérhető.

Az MSZP az LMBTQ-ügyeket ritkán tette politikájának központi elemévé, és többnyire óvatos, követő pozícióból szólalt meg ezekben a kérdésekben.

A baloldalhoz korábban erősen próbálták kapcsolni a woke ideológiának a legmodernebb magyarázatait (aminek már szinte semmi köze nincsen az eredeti szó jelentéséhez), de ma már úgy tűnik, hogy a jobboldali támadások kereszttüzében az erősen csökkenő világméretű baloldali támogatottság lassításának érdekében a woke volt az elsők között, amit látványosan tagadott meg és engedett el a baloldal.

Mindenképpen fontos tanulság az is, hogy sok szegényebb sorsú embert zavart az, hogy a kulturális gendervita egyszerűen felülírta a számára sokkal fontosabb megélhetési kérdéseket. A kezdetekben -ahogy a PRIDE is indult- egy jogos kisebbségvédelemről szólt a woke, később elsősorban a jobboldal erőszakos támadása és a baloldali agresszíven nyomuló aktivistamozgalom az egészet egy dogmatikus identitáspolitikává alakította.

Az egy fontos kérdés lehet, hogy a baloldal miért nem tudott megfelelni annak a változó társadalmi igénynek, hogy egyszerre következetesen és hitelesen képviselje a kisebbségeket és munkásokat, alkalmazottakat is egyben. A mai baloldal sokszor úgy viselkedik, mint egy megújulni próbáló történelmi egyház. Érzi, hogy a társadalom megváltozott, de fél felülvizsgálni a régi dogmákat, és közben az új kérdésekre sincs világos válasza.

A baloldalnak ma kihívást jelent az, hogy a woke, LMBTQ kérdésekkel lépést tartsanak. Saját tapasztalatom az, hogy mennyire kevés információval rendelkeznek arról, amit hitelesen kellene képviselniük. Megfelelő tudás és ismeret hiányában pedig nem lehet egy társadalmi kisebbséget képviselni és pláne megvédeni a jobboldali támadásokkal szemben. Egy új, baloldali pártnak hazánkban fel kell nőni ahhoz a feladathoz, hogy alaposan értse a kisebbségeket, folyamatosan tartsa a kapcsolatot velük, rendezzen nekik eseményeket és találkozókat és ne abban merüljön ki a baloldal ilyen irányú törekvései, hogy elmennek a PRIDE-ra, ami szerintük a melegekre szól.

Amikor azonban a baloldal politikája abból áll, hogy a hagyományos munkáscsoportokat kioktatja, akik azt érzik, hogy bizonyos kérdésekben (pl. nyelvhasználat, identitás, bevándorlás) erkölcsi leckéket kapnak, azokat, akik eltérő véleményt fogalmaznak meg, és emiatt rasszistának, homofóbnak, transzfóbnak, szexistának stb. bélyegzik megszégyeníti. A harmadiknak pedig csak szimbolikus gesztusokat kínál (lásd kimegyünk a PRIDE-ra, ami melegekről szól és ennyi az LMBTQ), úgy, hogy közben a jobboldal folyamatos túláradásban van, nehéz előre jutni. A szélsőjobboldal pedig az összes munkást elviszi a szavazókörökbe a migránsriogatással, akik elveszik a munkájukat.

Várom a baloldal Ferencz Orsolyáját, aki végre fiatalos lendülettel, tudással felvértezve tud alkalmazkodni a mai kihívásokhoz és érti azt, hogy mire lenne szüksége egy baloldali szavazónak. Én ma a baloldalon nem látok egyelőre ilyen pártot, képviselőt.